RÓLAM

Jánosa Beatrix vagyok, lakberendező, szociálpedagógus, két gyermek édesanyja és a Lakberdesign Stúdió megálmodója.

Hiszem, hogy születünk egy hivatásra, ami csak Mi vagyunk, amiben kiteljesedhetünk.
Ha megtaláltuk, különösen hálásak lehetünk. Ez a hit adja munkám lendületét, és az alázat, mely elengedhetetlen egy vállalkozás sikeréhez. Törekszem arra, hogy mindig egyedi, különleges, a megrendelő személyiségéhez maximálisan illő enteriőrt tervezzek,

Hiszen… 
       a divat változik, a stílus ÖRÖK!

Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy egyre nő azoknak a száma, akik úgy gondolják otthonuk, üzletük, irodáik kialakításában szakember segítségét veszik igénybe.

Az emberek nagy része nem tudja megfogalmazni igényeit, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon határozott elképzeléseik vannak, így könnyen elvesznek a termékek bőséges tárházában.

Sok felesleges kiadástól, bosszúságtól megkíméli magát az, aki pontról pontra, lépésről lépésre megtervezteti az adott teret, mely ergonómikusan is tökéletesen működik.

Olyan Stúdió létrehozása volt a célom, ahol a megbízó olyan plusz szolgáltatást kap,melytől úgy érzi, jól választott.

Tiszteljen meg bizalmával és segítek megvalósítani elképzeléseit, legyen az új otthon, egy iroda, vagy egy kellemes hangulatú étterem.

 

Jánosa Beatrix
JÁNOSA BEATRIX

szolgáltatások

Lakberendezési tanácsadás

Tanácsadás során kisebb változtatással alakítom át az adott teret, (pl: falszín, textil, design) ezáltal válik harmonikusabbá az enteriőr.

01
Enteriőrtervezés

A megrendelő igénye szerint, a tér újra értelmezése, az igények és lehetőségek összehangolása az otthonteremtés folyamatában.

02
Projekt menedzselés

A megrendelő megkíméli magát az átalakítással, építkezéssel járó kellemetlenségektől, ami a belső teret illeti. A látványtervek alapján egyeztetés a szakemberekkel, akár kulcsrakész állapotig.

03
Bútortervezés

Olyan helyiségekben, ahol a kereskedelemben kapható bútor nem megfelelő, és igazán különlegesre, egyedire vágyik.

04
Home staging

A lakás felfrissítése, gyors átalakítása néhány új bútor és kiegészítő segítségével, hogy mielőbb és minél jobb áron ki vagy el lehessen adni.

05
3D látványtervezés

Magas minőségű fotórealisztikus képek készítése, hogy maximálisan el tudja képzelni az enteriőrt.

05

AHOGYAN DOLGOZOM...

arrow
VÁZLAT KÉSZÍTÉS

Igényeknek megfelelően a berendezésre váró terekről 3 különböző alaprajzi elrendezési, és 3 különböző színvilággal rendelkező alternatívát készítek, melyeken minden megfelel az egyeztetésen elhangzottakkal, azonban nincs két egyforma eleme az alternatíváknak. Ezen alaprajzi vázlatokat ismertetem, felhívom figyelmét az egyes variációk előnyeire illetve esetleges hátrányaira a másikkal szemben, mely során az megrendelő kiválaszthatja a számára leginkább tetsző megoldásokat, mely alapján kialakul a végleges berendezési vázlatterv.

01

arrow
AJÁNLATI TERV

Ebben a fázisban a végleges alaprajzi berendezési vázlatterv elrendezést térben is kidolgozom. Falnézetek, perspektivikus képek készülnek, egyeztetések során konkrét bútorokat, burkolatokat, lámpákat, lakástextileket ajánlok és jelenítek meg. Elkészülnek az ajánlati szintű berendezési, burkolati és világítási tervek. Minden láthatóvá válik a padlótól a mennyezetig.  Prezentációk során bemutatásra és kiválasztásra kerülnek a tárgyak, anyagok, színek és formák.

02

arrow
KIVITELI TERV

Ennek során a véglegesen leegyeztetett ajánlati tervekről a pontos kivitelezéshez szükséges méretezett falnézetek és alaprajzok készülnek. Pontos műszaki leírások, konszignációk (méretek, megnevezések, mennyiségek) készítése, árajánlatok beszerzése egyeztetésekkel, a beszerzési helyek megadása a konkrétan beszerzésre váró termékekről. Végül tervezői művezetést és vásárlásokban való személyes segítséget is vállalok a kivitelezés során.

03

PARTNEREIM

KAPCSOLAT

Jánosa Beatrix

Enteriőr tervező
Lakberendezők Országos Szövetségének Tagja

Ajánlatkérés

    Call Now Button